Na, most dörzsölgethetitek a szemeteket, ez itt tényleg egy új bejegyzés :)

Megúsztam a Freeblog-balhét, a szorgalmasaknak eltűnt három hónapnyi írása, nekem csupán egy (vagy kettő?) piszkozatom, lévén, hogy vagy fél éve csak majdnem írtam mindig.

Közben lefordítottam egy könyvet, megtudtam, hogy háziasszony vagyok (a gyomrom még mindig nem veszi be), heti kettő-öt alkalommal járok felszolgálni; színházba és jógára majdhogynem csak sátoros ünnepeken; csúszdázni és hintázni majdnem minden nap; leesett az első és a második hó, ez utóbbi már el sem olvadt, csak felfagyott. Üres óráimban varrogatok, és megkaptam újra az álomszerepemet, amit a terhesség miatt nem tudtam eljátszani. Tizenketten vannak a bölcsi-várólistán a kislányom előtt, és ősszel csak egy fél évre kaptam már vízumot. De még mindig itt vagyok Szapporóban, és ez jó.

És megmutatom Nektek ezt a szobrot, amíg még nem merül nyakig a hóba. Kislányom értelmezése szerint "Étkező gyermek" a címe ("baba, kaja!"), a felirat szerint pedig "Élet".

Abban a parkban áll, ahol a homokozó melletti nagy fán egy népes varjúcsalád él, és csak a bátrakat engedi homokozni. Egy vénasszony gondoskodik a jólétükről, minden másnap egy nagy zacskó puffancsot szór a fa tövébe. A család tagjait a nevükön szólítja, és láthatólag nem akarja őket meggyőzni, hogy emberre azért ne támadjanak, ha már ilyen jól együtt élünk itt a városban.
Egyszer láttam a nénit a parkon kívül is, húzta a szokásos kerekes kocsikáját, és két varjú kísérte. Ereszről ereszre szálltak a nyomában. Ő meg felszólt nekik (persze név szerint), hogy most hiába nyaggatják, ma nincs nála semmi.
Én fontolgatom, hogy életemben először kihívom a rendőröket valakire. Persze majd csak jövőre, előbb nézzük meg, mit hoz a tavasz.

良い芝居観た。

これはちょっとすごいこと。札幌にいるのに芝居観ていない２回目の１１月も、一昨日終わりました。（本当は人形劇一本だけ、子連れで観た。けど、劇場祭どうだったかは、全くわからない）。こういう時に、やっぱりお祖母ちゃんたちがそばにいたらなと思う。それか、劇場で昼公演に託児サービス？とか。あ、でも悔しいとかそういうのじゃない。あと何年かでまた観れるし。その間は恐らくすごい芝居を何本か見逃す。何なの、これ？という芝居をたくさん観なくて済む。で、普通の芝居を観ないで歳だけはちょっと取る。大丈夫でしょう。

それで、やっと劇場に行けるとなったら、本当に宝くじみたい。しかもハズレが多いと最初から知っているのに、もちろんかけてみる。何度でもかけてみたい。今までの人生、半分以上（もちろん後半だけど）芝居なくして考えられないから。観れないから生活から演劇は姿を消したわけではないから。（なんでこの文で「から」３回出てくるんだよ。ごめんなさい。）

でもクジといっても、まぁ、TPSはブランド物の福袋という感じなので、全くのハズレは考えられないけど。

しかし、台本はぎりぎりまで完成しないせいか、ＴＰＳは初演弱いと、前から思ったので、ちょっとかまえて劇場に向かった。でも、今回は案外大丈夫。完成品だ。

役者が鍛えられてきたというのは、こうやって久しぶりに観たら前よりもはっきりと分かった。脇役もちゃんと楽しく観れるようになった。面白い。ポツンとでてきて台詞言ってしまったら舞台裏に消えるキャラクターたちじゃない。それぞれ人生と生活がちゃんとありそうな雰囲気。ちょっと話しかけてみたくもなる。舞台から降りたらおしまいというようなお化けたちじゃない。

そして、札幌で芝居観始める前は分からなかったけど、役者の実際の年齢も大事ということ。良い俳優は何でもこなすというのと別の話で、その存在感かな。一言もしゃべったり、少しでも動き出したりする前に、舞台に立つだけで発する何か。
『霜月小夜曲』の「三人姉妹」は私より１０年ぐらい（芝居では一回りかな）年上だけど、１０年なんてあっという間と思ったりした。札幌に来たのは７年前だし。あっという間。良い表現だね。
劇団も１０年前にできて、宮田さんと林さんはあの時から劇団員。１０年というのは何だか計算しやすくて、今から１０年後とか、１０年前のこととか考えたり、１０才年上の人、１０才年下の人とかつい自分と比較したりする。前も書いたことがあって、くどいからやめる。

それから…人形だ。生身の人間に許せないことは、人形になら許す。なので、今回本当に正解だった。これは役者にやられたら気持ち悪い。面白くない。語ってくれた方が助かる。まぁ、頭は人間なので、ちょっとなれないとだめだし、必要以上にうるさいし、訳分からない動きするけど、結局いいんだ、それで。

あ、あと生演奏が最低限に抑えられたのは嬉しかった。今回のはちゃんと話の内容とつながりがあって、必要性を認められる範囲だった。劇団の生演奏を嫌いなわけではないけど、芝居観に来たんだからごまかさないで芝居見せろと以前思ったことがあった。

良い芝居だったというのは、つまり今日私が観た公演全体、ということだけど、今回脚本も好きだった。どこにもつながらなくて、どこに向かおうとしているのか不明な、ただ面白そうなアイデアだから入れてみたというような、気になる部分もなかったし、ちゃんと完成しているようにみえた。うるさいところも少なく、バランス崩れない程度だった。

なので、今日当たり（大吉）でよかった。

Múlt szombaton Ivona anyósáéknál voltunk, és megint elhoztunk két jukatát (=nyári kimono).
Ez egy újabb érdekes kapcsolat: Ivona ugyanis visszament Csehországba, és mi azután látogattuk meg először az anyóst. Ivona újdonsült férje akkor még épp Japánban volt, de most már ő is elment. Az anyósékkal egyébként csak egyszer találkoztunk az esküvőn, ahol is megbabonázódtak a kislányomtól. Ehhez jött még, hogy Anyós kisütötte nagyon-nagyon kevéssel Ivona indulása előtt, hogy van neki egy rakat kimonója a saját anyósától, és szívesen elajándékozná őket.
Állítólag japánoknak nem kell, mert senki sem hordja már, és ezek nem értékes darabok.
Fogalmam sincs, de Ivona jól tippelt, hogy engem viszont érdekelnek :) Így mentem gyerekestül kimonónézőbe.
Első alkalommal ki kellett válogatnom, mi tetszik, és azokat félretettük. Itt csak a megérzésemre hagyatkoztam, mert érteni nem értek hozzá (még). Teklán pont az a blúz volt, amit jukatából varrtam, erre már após is teljesen fellelkesedett, hogy jó kezekbe kerül a cucc. Bár azt hiszem, egy élet nem elég, hogy ennyi anyagot feldolgozzak... Nem fogom mindet feldarabolni mondjuk, mert van, ami kimonóként szép, és nem sérült. Nem olyan régiek, de azon már meglepődtem, amikor Anyós a saját hímzett esküvői obiját is ideadta, mondván, ő már nem használja.
Az első látogatásunkra egy hónappal Anyós felhívott, hogy mi történt, annyira eltűntem. Gyorsan megígértem, hogy mindjárt megyünk megint, csak nátha, meg munka meg minden, aztán jól megvárattam szegényt még egy hónapot.
Szóval az a lényeg, hogy amíg tartanak a kimonók, addig könnyű indokot találni, miért járunk hozzájuk :)
De annyira aranyosak, "véletlenül" épp volt bébi-étkészlet is a háznál a második ottjártunkkor. És egy szatyornyi bébinasi előkészítve, azóta is van még belőle (nem Teklán múlik).
Após egyébként egy megviselt kék mackónadrágban és -felsőben várt másodszorra, el vagyok bűvölve, annyira más világból valók ők, mint amilyet eddig láttam itt. A színészek is előszeretettel próbálnak tréningben, de ők susit használnak, mármint a suhogósat. (Ilyen szövegkörnyezetben szusinak olvasható félre...)
A legkisebb fiú épp akkor ért haza a munkából, illetve melóból, át is öltözött egyből pizsamába (mi épp ebédeltünk - udont, az egy tésztaféle), aztán eltűnt a szobájában. Az egyenruhájából ítélve mondjuk villanyszerelő lehet.
A tévé állandóan megy a háttérben, ezt sok helyen tapasztaltam, de lehet, hogy világjelenség, csak engem idegesít.
Jól érzem magam ott, olyan normálisan állnak a gyerekneveléshez. Anyós mondta, hogy nem kell már sok, fel fog mászni a gyerek az asztalra. Aztán majd leesik, mindegyik leesik az elején egyszer. Ez tetszett, szerintem Európában ez nem egy közismert lépcsőfok a gyerek nevelkedése során, hogy felmászik az asztalra. Egyébként pedig lám, a gyerek előszeretettel mászik fel az asztalra :) Persze japán asztal, alacsonyabb talán, mint egy dohányzóasztal.
Nekik három fiuk van, három egymásutáni évben születtek, erre van japán szó, "tosigo". Tehát ha annyit mondok, hogy én és a bátyám tosigók vagyunk, már tudják, hogy csak egy év van köztünk.

Amúgy tegnap a takarítós Rószaszín néni a házban jól letolt, hogy szorítja a gyerek lábát a zokni, ami különben sem kell, elég csak a cipő, de jó, toljam lejjebb, attól jobb lesz valamivel, a gyerek nem tud szólni, hogy szorít. Meg úristen, kell egy törölköző a babakocsiba a gyerek háta mögé, hogy beszívja az izzadtságot, hát meleg van. És hát Anyuka, hol a sapka, mi lesz sapka nélkül?! Szófogadóan bólogattam, mindjárt veszek sapkát, legközelebb már lesz törölköző, a zoknit is megoldom, de most csak a metróig megyünk, nem lesz baj :)

A kimonó-ügy most valahogy több oldalról közelít hozzám. Sokáig gondoltam, hogy az lesz az egyik, amit nem fogok megtanulni, de most már alig várom, hogy sorra kerülhessen. Felvenni sem kismiska, de persze ez is olyan, mint minden más, minél többet tudok róla, annál jobban kiszélesedik a világa.
Egyik nap posztolok a bejárat közelében az étteremben, közeledik egy kimonós alak, bambán nézem, furcsa, hogy ismerős, de nem valószínű - gondolom. Erre dehogynem, csak a két év alatt, amíg nem találkoztunk, vele is történt egysmás. Most minden nap kimonóban jár. Persze bejött enni, és azóta máskor is, így néha beszélünk. Hogy képzeljem, mióta kimonóban jár, mindenki nekiadja a családi darabokat, merthogy kár értük, ha csak állnak. Úgyhogy most van neki egy csomó, majd válogassunk össze nekem is egy teljes készletet :D És amiket hord, persze nem hétköznapi viseletek eredetileg, hanem jobbak, de ha már van, akkor annak hordja őket.

A mostani fotók talán igényelnek egy kis magyarázatot... Az első kettő csak a gyereknevelés velejárója. Érdekes meglepetések érnek, tányér a plüssjátékok között, cipő az ágyban, banán (?) a lábosfedőn, baba a biliben.
Az utolsó képet önkényesen választottam kislányom alkotásai közül, amiket a telefonomra sikerült készítenie és elmentenie (!) egy óvatlan pillanatomban :)

Hét napig tartott a hetedhétországra szóló első szülinap :)
一週間で5回もケーキでるなんて、さすが一人っ子の初誕生日！ロウソクを吹き消さないと食べられません。

Először Juci néniék tartottak neki egy olyan igazi zsúrt, ahogy az meg van írva. Profin elkészített babakajákkal, amilyeneket eddig soha nem ehetett a kislány, lévén, hogy én ugyan nem vágom fel egy miliméteres kockákra a zöldséget.
Plusz tarka-barka ikeás party-étkészlet. Szapporóban még nincs, de néhány japán városban már IKEA is van.

És egy igazi szülinapi torta. A kis táblácskán csak a "-csan" (=cska) volt japánul :) Előtte megkérdezte Juci néni, akkor most hogy is írják a nevét magyarul. Szegényt jól leszidta a lánya, mert a múltkor a kis labdás zacskóra (igérem, tényleg mindjárt megírom azt is!!!) egy az egyben átírta a japán kiejtés szerint a nevét, ami így nem helyes ugyan, de nagyon kedves. Nem engedtem, hogy kijavítsa :)

Két napra rá a másik lelkes japán Nagymama, Noriko néni vitt el minket kajálni az én munkahelyemre, miután megnéztük a műveit a kalligráfia-kiállításon. Megkérdezték, hogy a kedves nagymama helybéli? Hm, nem tudom, mi járhatott az illető fejében, mert az apuka, az anyuka és a kisbaba látványa egyszerre sem volt elég, hogy még egyszer meggondolja, mit kérdez. Bár a múltkor ketten voltunk a gyerekkel, mikor érdeklődtek, hogy az Apuka is félvér-e. Nem tudom, hogy még kire gondolt...
Az étteremben kicsit furcsa volt a szitu, de nem rossz. A konyhán pedig sebtiben összedobtak neki egy személyre szabott mini-tortát (eper, banán és csokis piskóta), amivel mindenki megelégedésére összekente az arcát és az asztalt.
És szereztem egy jópontot, mert a néni azóta visszajár a barátnőivel kajálni :D

Aztán eljött a nagy nap, 9-e. Úgy volt, hogy a kettőnk munkája között egy szűk óránk lesz délután ünnepelni, de végül kiderült, nekem nincs munkám! Majd kiderítem valahogy, hogy rendességből nem osztottak-e be, vagy véletlenül.

Pont megérkezett a csomag otthonról is, benne Nagyi tortájával, gyertyástul ;) Így a harmadik torta tájára már tudta a kislány, hogy azt a gyertyát ott el kell fújni, csak utána lehet enni. Nem voltunk elég szemfülesek, így mi szülők csak sejtjük, milyen finom lehetett.

Már napok óta óriásibbnál óriásibb dobozok várták, hogy végre hétfő legyen. (Egyben kiváló lépcsőként szolgáltak óvatlan pillanatokban pl. a piás polc eléréséhez...) Az egyikben Noriko néni nagy körültekintéssel kiválasztott ajándéka, egy háromkerekű bringa kucorgott, a másikban a lelkes szülők + hihetetlen nagy szerencse összejátszásával igen barátságos áron beszerzett állatkertes DUPLÓs konténer. (Igen, első gyerek, és egyelőre egyke ;) )

Másnap buli volt nálunk a vele egy napon született kislány és anyukája részvételével. Jött a negyedik torta, ezt a vendégek hozták.

Ez az amerikai palacsinta ha jól tudom a nevét... Három lap, közte és a tetején epres bébijoghurt. A kis golyók - amennyire tudom - viszonylag hagyományos japán bébinassok, főleg tojásból vannak, és rögtön elolvadnak a szájban. Vagy ez is amerikai? Juci néni férje kedvence, van egy kis dugi edényke náluk, múltkor abból kapott Tekla.
Szépen előkészítettünk négy kistányért, evőeszközöket, de ezekre nem volt szükség. A két kislány megintcsak nem kérdezte, hogy esetleg kérünk-e a tortájukból :D

Na, és Anyuka sk. tortája csak az ezt követő napra készült el. Aznapra még csak a piskóta sült ki. Meg tudnám ám hamisítani a történelmet, ha nem vallom be ;)

自分が作ったのは、右のケーキだけです。カテージチーズに苺と生クリームと有機イチゴジャム。スポンジももちろん手作りです。
Kíváncsi vagyok, erre mit mondtak volna a japánok. Általában bezsebelem az "olyan, mintha bolti lenne" dícséreteket a tortáimért (a tapasztalat azt mondja, ez dícséret, minden más kézműves cuccra is!!), kivéve a múltkor, a színház (-terem és próbaterem) tíz éves évfordulójára készülttel... Szóltak, hogy ki más, ha nem én, és legyen rajta a színház bejárata is, mire én erőt vettem magamon, és mondtam oké, de valaki jöjjön és vigyázzon addig a gyerekre. Na, ennek a napnak a végére tanulta meg a kislány, hogy az ember tapsikol, és azt mondja hozzá japánul, "Jaj, de ügyes!" (dzsózu-dzsózu) És azóta is, ha meghallja azt a szót, hogy dzsózu, elkezd tapsolni :D

A torta (az is meg ez is) finom lett különben, de szívesen rónám fel a pincelejárónak, hogy a színházi tortára (itteni karrierem alatt először) megjegyezték, látszik, hogy házi készítésű :( Pedig emeletes volt.

Ez pedig túró-(igazi) tejszínhab- bio eperlekvár - eperdarabok keverékéből, a lekvárban lévőt leszámítva cukormentes töltelékkel készült. A múltkor  találtam "fel", de nagyon bejött.
A másik kislány anyukája nem volt benne biztos, hogy tejszínt lehet-e már adni az egyévesnek, de szerintem a (bár nem kérdeztem, tuti) porból készült pancake-nál nem ártalmasabb :)
Legalábbis egy héten belül az ötödiknek csak megteszi.

せっかくなので、誕生（たじょう）のお祝いもやってみました。一升餅を背負わせ、選び取りの将来占いをしました。
És végül a hagyományokról. A legismertebb szokás talán a mocsi (rizslisztből készült gombóc, elvileg frissen még puha) cipeltetése. A másik kislány hozott egyet kölcsön, végül megkaptuk a felét.

A kép nem a legjobb, mert titokban ez már csak két fél, és a nejlon sem mutat a legjobban, bocsánat. A piros és a fehér hagyományosan ünnepi párosítás.

Ezt beleteszik egy hátizsákba, régen persze furosikibe (=csomagoló kendő). Állítólag van már mellény-változat is, aminél zsebekbe lehet elosztani a súlyt. Lemértem, egészben 1,8 kiló volt. Nem csoda, mert ez egy issómocsi (egy só-s mocsi) és egy só 1.8039 liter.

Az issó egyben egész életet is jelent, innen az összefüggés.
Azért rizs, és azért kerek, hogy soha életében ne éhezzen, egészséges és testileg-lelkileg kerek legyen :) És azért ilyen nehéz, hogy annyi ételhez jusson, amennyit el se bír.

Meg még folytathatnám, minél többet olvasok róla, annál több indok derül ki. Mindegy, a lényeg, hogy nagyon jó lesz majd. Régen Japánban csak az első szülinapot ünnepelték, azért a cécó. Megtudtuk az etiópoktól az egyetemen, hogy Etiópiában viszont három éves korig ünneplik, utána már nem.

Hogy miért cipeltetik, arra több indokot hallottam. (Van olyan vidék egyébként, ahol ráállítják a gyereket a mocsira, vagy léptetik rajta.) Juci néni szerint azokkal a gyerekekkel csinálják, akik egy éves koruk előtt elkezdenek járni, hogy ne siessenek az élettel.
Timi is ír még pár változatot.
Van, ahol annak örülnek, ha elesik, máshol annak, ha bír vele menni.

És ez a szokásos reakció... Szegényke már a saját nagymamájánál megtapasztalta pedig, szóval előre visítani kezdett :) Az én kislányom meglepődött, csodálkozva lépett párat, mielőtt fenékre ült, majd elkezdte levenni a válláról a hátizsák zsinórját, hogy akkor ebből ennyi elég is.

Aztán a másik szokás egy nekem nagyon szimpatikus jóslás. Sorba tesznek néhány dolgot, odaküldik a gyereket, és utána évekig lehet morfondírozni, hogy mi is lesz a gyerekből. Egy-egy tárgyba pesze sok mindent bele lehet magyarázni.
Ezen a blogon pénztárca, ecset és szorobán közül lehetett választani. A mocsit pedig frissen döngölték aznap. Ja, mert a két szokást egyszerre is lehet gyakorolni.

Start!

"Hivatalosan" főleg (író-)ecsetet, szorobánt (=golyós számológép), rizses kanalat, ollót szoktak felsorakoztatni, de nincs szigorú szabály. Én az ecsetet véletlenül elfelejtettem, a számológépből csak egy elemes volt, és a családi foglalkozásokat jelképeztük még egy-egy dologgal. Sajnos a fényképezőgépet nem tudtam odatenni, mert a kezemben volt :) Ha nagyobb a szoba, lehetett volna még egy szótárgép és egy laptop :D

Na?

結論がでた！ポン！Határozott pályaválasztás.

Fel is hívtam nyomban Juci nénit, hadd örüljön. Meggyőződése, hogy ezen a kislányon fog kiütközni a családunkban lappangó zenei tehetség. A két botfülű szülőnél mindenesetre nem lesz nehéz jobbat hozni :) Kazui, a családunk zenefelelőse annyit mondott, hogy "köszönöm".

Jaj, és Oxfordból megérkezett végül Dodó is, majd teszek fel képet. A nevét még aznap megjegyezte magának a boldog tulajdonos, bár nem állítom, hogy nem bababarát neve van.

Én is összegeztem egyet-mást ezzel az egy évvel kapcsolatban, majd gyorsan elmentem inkább jógára.

Belevetettük magunkat a tavaszba, úgysem tart sokáig a nyárral együtt sem.
Ez itt balra a japán homokozó közelről. Ma megtudakoltam egy anyukától, hogy országszerte ilyen :) Azt hittem, majd hoznak fölé tavasszal az én fogalmaim szerinti homokot...
Persze nem baj, a szórakoztatósági faktora kábé ugyanannyi lehet, mint az otthonié.

Egyúttal nyilvánosságra hozom, kibékültem a ténnyel, hogy a megnyilvánulásaim nagy része többes szám első személyben hangzik el. Pedig amíg nem volt gyerekem, nagyon tudtam, hogyan kell viselkednie/beszélnie egy kismamának.
És azt sem fogom többet hangoztatni, hogy ez nem gaidzsin-blog és nem kismamablog. Nem az, de egy gaidzsin kismama írja, így eléggé behatárolódik a tartalma :)

Mutatok azért néhány más érdekességet, nosztalgia témában.

1. Ez egy méz a helyi közértből. Származási hely Kína _és_ Magyarország. Elképzeltem, ahogy a transszibériai expresszre felpakolt magyar konténerbe útközben beleöntenek egy kis kínai mézet.
Ja, a kislányom szülinapi DUPLO-ját Dániában (naná), Kínában (hol máshol), Csehországban (?) és Magyarországon (???) gyártották.
Ezeken kívül még magyar szárított petrezselyemhez lehet itt hozzájutni néha. Ja, meg Unicumhoz a kedvünkért a sarki italboltban.

2. A régi kisvakondos kulcstartóm és az utánpótlás anyák napjára (a harmadikra ;) Idén elsején volt a magyar, nyolcadikán a japán, és tavaly japán anyák napján született). Ez csak szimplán vicces.
Idén japán gyártmányú Kisvakondok is megjelentek a piacon, várom a fejleményeket. Egyik évben Laci és az oroszlán boom volt, akkor még anyagot is lehetett kapni méterben, több színben.

3. Ehhez nem kell sok kommentár a nálam idősebb korosztálynak. Talán még most is lehet otthon kapni?
Raion, azaz Lion, oroszlán a neve, és persze, hogy súrolópor. Száz jen alatt van az ára.

4. Ezt elfelejtettem megmutatni hónapokkal ezelőtt :( A tűzijátékra készült az utolsó előtti magyar meggybefőtt felhasználásával, amihez a városban hozzá lehetett jutni. A jobb oldaliak pontosabban. A magyar módra csomagolt bal oldaliak Tamásékhoz mentek.
Ezt már megtanultam: nem a mennyiség, hanem a tálalás a fontos - ezért szereztem be a kis papírtálkákat. Talán még így is túl sűrűn raktam, de muszáj volt a résztvevők száma miatt. Mindenkinek egy darab jutott természetesen ;)

5. És ha már szóba jött a kaja és Dánia:

Vagy egy évtizede nem ettem ilyet, talán több is megvan. Hazahoztam, örültünk neki (most nem a gyerekre vonatkozik a többes szám!), aztán B. csendben megkérdezte, hogy amúgy én szeretem-e. Kiderült, hogy tulajdonképpen egyikünk sincs oda érte ;) De megettük az egészet azért.

Na most úgy néz ki, mintha jobb dolgom sem volna hülyeségekről blogolni :D Nem baj, végre "feldolgoztam" egy csomót a felgyűlt képekből.

Köszönöm a reklamációkat, megpróbálom visszaterelni a blogomat a régi kerékvágásba :)

Elsőnek egy kis képriport a közelmúlt eseményeiből, leszámítva ami Hozzátok is eljutott a híradón keresztül - arra majd talán visszatérek valamikor. Itt az élet megy tovább.

Például bekerült a háztartásunkba a jobbra látható tárgy.

Segítek, ez egy bili. Többfunkciós, később vécéülőkeként használható egy része, illetve kicsit átvariálva sámliként, szintén a vécére való fellépéshez. Mondanom sem kell, hogy jelenleg kiváló lovacska.
Még huzat is volt az ülőkéhez, olyat sok japán háztartásban használnak, általában frottírból van, és elkerülhető vele, hogy a ráülés pillanatában hideg érje az ember hátsó felét (egyszer rákérdeztem valakinél, hogy mire jó :))
De most már értem, hogy Pepina miért küldetett Szlovákiából bilit, mondván, hogy Japánban nem lehet kapni. Nem csodálom, ha nem ismerte fel...

Aztán, ha már náluk tartok: Ida másfél éves, egész jól beszél, magyarul is és szlovákul is megmondja a leglényegesebb dolgok nevét (mint a mókus pl.), illetve a hangjukat.

Nézegeti a könyvét, sorban mutogatja, hogy "nyuszi", "kutya", stb., lapoz, és közli, hogy "Balázs". Következetes, mert ha hátulról lapoztunk, akkor is erre jutott.

A múltkor pedig elfelejtettem mindet leírni, amiket a lányomról mondanak.  Meglepően sokan hasonlítják a jobboldali illetőhöz, "Kjúpí"-hoz (Kewpie), aki ugyan eredetileg amerikai, de itt főleg a majonéznek és a bébiszappannak köszönhetően mindenki ismeri.

A másik fontos vélemény, amit kihagytam a múltkor, hogy milyen "kis arca" van. Ez dícséret. Miután lefogytam, rám is mondták. Japán komplexus, hogy nekik tányérképük van.

Aztán hiába a rózsaszín ruha, netán szoknya, így is meg szokták kérdezni, hogy fiú-e... Kazui szerint azért, mert a fiúknak szoktak ilyen határozott, "felnőttes" arcvonásai lenni, a japán kislányoknak sokkal bambább az arca. (Idéztem!!!)
De valaki mondta is, hogy azért "japán szemmel még mindig fiúnak néz ki".

Kép sajnos most nincs, mindenesetre megvásároltuk az első (rózsaszín) cipőt, és ezeken a new balance lábbeliken gyakorolja az egyensúlyozást az egyre kisebb hófoltokkal tarkított parkban.
Tavaly ugyanilyenkor több hó volt még, mert a kórházból hazafelé is voltak hófoltok. Igaz, a kabátomat ottfelejtettem, tehát május közepére meleg lett ezek szerint.
A délebbre lakók már ezerrel nézik a virágokat, mintha nem is ugyanabban az országban élnénk.
Itt a színház hanami-je (= evés-ivással egybekötött virágnézés a parkban, tavaly május 8-án volt, és nem mertem elmenni, nehogy szívbajt kapjanak, mivel elsejére voltam kiírva) idén május hetedikén lesz, szokás szerint egy hónappal később, mint Honsún.
Remélem, semmi eső, szél, vagy nátha nem jön közbe, és gyönyörű képekkel tudok majd szolgálni.

Itt van még az utóbbi idők két fontos szereplője, Kriszta baba és Alpaka. Az előbbi kénytelen lesz valószínűleg nyáron is télikabátban maradni, mert egyesek irigykednek, hogy neki van haja (egyre kevesebb), az utóbbi pedig az állatkerti látogatásunkkor (első családi kirándulás!!!) jött haza velünk, és nagy népszerűségre tett szert.

Folyt.köv. remélhetőleg nemsokára.

Miután családom több magyarországon élő tagja aktívan érdeklődött a kislányom egyik kedvenc kajája iránt, gondoltam érdemes feltennem egy képet. Ez a szacumaimo, az édesburgonya. Belül sárga. Nem annyira, mint a sütőtök, de jobban, mint a krumpli sápadtsága. A héja meg lila, bár nem látszik elég jól a képen.

Főzve és péppé törve kezdettől fogva nagy favorit.

Van egy másik krumpliszerű, szintén édes gumó, a szatoimo, mint kiderült, magyarul a táró. Legközelebb azt is lefényképezem.

És ha már itt tartok, a "Bébiétel Nagyszótár" c. hihetetlenül alapos könyvből tanultam egy csomó módszert és receptet. Például a fagyasztósdit. Lehet, hogy otthon is elterjedt, de itt mindent pontosan bemutattak, fényképekkel, meggyőzően :) Hivatalosan egy hétig áll el a fagyasztott bébiétel. Szóval így néz ki a mélyhűtőnk (na jó, csak jobb napokon):

Mivel a baba (főleg az elején) alig eszik valamit, az ember a jégkockatartóban lefagyasztja a kaját, másnap átpakolja egy fagyasztózacskóba (hogy felszabaduljon a kockatartó, és ne vizesedjen fölöslegesen az étel), majd készíthet más félét. Álmos reggeleken pedig szép színes kockákat válogat a babának, bevágja a mikróba, és megússza a sírás hallgatását, mert nincs ideje türelmetlenkedni a babának :) Nálunk elég hamar megnőtt ugyan a kockák mérete, lévén kis haspók az illető. De még mindig jó a jégkockatartó néhány típusú ételhez.

Néhány hónapja még nem értettem, mire valók ezek az iciri-piciri fagyasztódobozok: én gyöngyöket és kapcsokat tartottam benne ;) Persze csak én voltam a sötét, mert a japán kaja sok kicsi részből áll, tálalni is sok kistányéron szoktak :)

Egyébként pedig nem utolsó, hogy közben az én konyhatündéri képességeim is kikupálódnak: nevezhetitek lustaságnak, de már a mi (felnőtt) kajánknál is élvezem a fagyasztás adta lehetőségeket, sokkal jobban, mint valaha. Régebben is felvágtam az egész hagymát, és a felét mélyhűtöttem egy darab fóliában, hogy legyen, ha sietek, de most eldöntöttem, hogy tökélyre fejlesztem a jövőben a módszert.

Itt van Timi régi bejegyzése a témában.

Megdícsérték a kislányom fülét. Mintha csak egy reklámból lépett volna elő! Aztán az illető vetett egy pillantást az én fülemre is, és arról is elismerően szólt.

Lassan életem negyedét Japánban töltöttem, de a fülemet most méltatták először. Sajnos csak darabokban jövök be a japánoknak, mert a kezemet és a hajamat szokták még értékelni :) Azt pedig már Csehov bácsitól rég tudom, hogy mit jelent, ha egy lánynak a haját dícsérik.
Valószínűleg a lelkem jobban járt volna, ha Indiába vagy valamelyik arab országba költözünk :)
A kislány szeme, pechjére máris bebarnult, de a hajszíne még azért így is egzotikus "szőke" (=világosbarna).

Egyébként ő még mindig szépen bezsebeli a dícséreteket:
1. Jaj, de aranyos!
2. Olyan, mint egy baba!
3. Hű, de fehér! (Tudni kell, hogy itt nem a szoli, hanem a fehérítő krémek a menők.)
Aki jobban ráér kifejteni, általában azt mondja, hogy olyan, mint az áruházban a kirakati babák, vagy a fotómodellek egy magazinban.
A történet szépséghibája az, hogy Idának szó szerint ugyanezeket mondják :) Persze nem gond, mert mindkettejükre igaz :D

Mióta vele sétálok, folyton idegen emberekkel beszélgetek. Ez korábban elképzelhetetlen lett volna. A házbeli öregek is megnyíltak, többen jelentkeztek nagyszülőnek :)

Ja, és mindenképpen le akartam írni a japánok mentségére, mert szó volt  róla, hogy nem adják át a helyet a metrón: a hóban megfeneklett babakocsival szerencsétlenkedő kismamán naponta többen segítenek!!!
Mert választhatok, hogy oda-vissza cipelem a 9,5 kilót a vásárláskor, vagy megkísérlem a babakocsit, kockáztatva, hogy visszafelé a csomagot + a gyereket babakocsistul kell a hónom alá kapnom bizonyos útszakaszokon. Már én is közelítem szerintem az eszkimók fogalomkészletét a hó állapotával kapcsolatban: milyen hőmérséklet és mekkora hómennyiség mellett érdemes próbálkozni a kocsival. Itt szánkóval megy sok anyuka vásárolni, erősen gondolkozom, hogy kipróbálom.

Mellékeltem Nektek két pár "előtte-utána" képet, hogy érzékeltessem a hóhelyzetet. Sajnos nem az a pad kandikált ki épp a hó alól, amit tél elején lekaptam, és az elefántot sem tudtam ugyanolyan szögből lefényképezni most. (Bocs a rossz minőségű képért, a csúszdát csak emlékeztetőnek kattintottam le magamnak.)

Ja, és hogy miért van vége a télnek, arról remélem ír valaki más :) Február harmadikán van az ún. szecubun, ami a mai Japánban nagyjából a boltban hegyben álló földimogyorós zacskókban és a hozzá ingyen osztogatott műanyag ill. karton ördögállarcokban nyilvánul meg (na jó, kis túlzással). Babot (illetve manapság mogyit) kell kidobálni az ajtón, és kiabálni, hogy "Ki az ördöggel, be a szerencsével!".

Találja már fel valaki a kétéltű babakocsit!

Olyat szeretnék, ami szántalpas is. Ha vízi közlekedés-opció is van benne plusz, az külön jó. Tényleg nem értem, hogy a jelenlegieken mi kerül ennyibe.

Szeretem a telet egyébként! Tényleg.

A hófalak egyre nőnek a járda szélén. Ma jöttem rá, hogy nem is kellett túl nagy fantázia a hófesztivál kitalálásához ;)

A jobb oldali képet majd juttassátok eszembe, ha kifogynék az ellenérvekből, amikor a nagy japán környezetvédelemről tart nekem valaki kiselőadást :( A leláncolt bringákat kell különben ott felejteni, az itt a szokás. Meg különben is regisztrálva vannak a rendőrségen... Ezt csak azért mondom, mert a miénk megint elromlott.

Most pedig a kislány egyszerre kibújt első két foga okán bemutatom nektek a fogmosó-készletét. Egyébként van, aki emlékszik a saját első fogkeféjére???

A bontott három darabos csomag a bal oldalon a 6-8, és 8-12 hónapos, illetve 1-3 éves babára vár, az első két kefére szerelhető pajzzsal, nehogy lenyomja a torkán. Középen a speckó fogkrém, és jobb oldalon a szülők kezébe való "készre kefélő kefe".

Egyelőre tetszik neki a művelet :)

A múltkor voltam az anyukaképző legutóbbi előadásán, a Bébiétel - második lépcső címűn. Ott tanítottak meg fogat mosni - a gyereknek. Elég hülye pózokban kellett ölbe venni, persze most is szemléltették egy babán, természetesen már egy nagyobbon, mint a fürdetést. Sajna arról nincs kép, meg a fognyűvő manókról sem, túl hamar elpakolták :(

去年同様、良い一年になりますように・・・と言ったら欲張りすぎかな？

これ以上ないぐらいあっという間の一年だったので、このままだと気付いたら一生終わっちゃった~！ということになる恐れがあり　\（ö)/

去年のまとめを書こうと、12月後半ずっと思ったけど、もちろんそれどころじゃなかった（笑）。この投稿も一回パソコンに向かうだけで完成できた訳ではない。一年間で色々変わったのになぁ。自分も、たぶんかなり。

この一年で分ったこと。友達はどれぐらいいるかは、「トモダチ」の定義による。
もっと日常的な面でいうと、昨年に比べて芝居観賞回数８０％OFFで、しかもヨガの代わりに最近バイトに通っている。おかげで三年前に、「すっげー痩せたね~！」と言われた時と同じ体重で「やっぱりポッチャリしてきたねっ！」と言われる。人形をお迎えする機会も激減したけど、人間 一人をお迎えしたことでかなり満足している。子供生まれたら人形マニアから卒業すると、旦那が期待していたけど、ハズレ。セイコマ風に言い換えると「あめ 賞」（笑）。
しかし、博論はいつ書けるかという重大な問題をさておき、色々なことについて真剣に考えなければいけなくなった。まだまだ国に帰りたくない。
やりたいことはそんなに変わってないけど、頭の中をちょっとは整理できたかもしれない。優先順位とかね。相変わらず前向きになろうと努力しているつもりだけど、どっち向けば前なのか、分らなくなる時がある。たまに。方向音痴だから。

Néha nyomasztóak tudnak lenni a hagyományok - erre azután eszméltem rá, hogy észrevettem, milyen hasznosak...

Nehezített körülmények között (egy hét és fél hónapos kiscsaj kordában tarthatatlan kiváncsisága folytán) harcoltam az újévi lapok létrejötte érdekében (erről már tavaly írtam),

miközben lelkiismereti okokból még idén le akartam számolni néhány elmaradt viszontajándékkal (mentségemre szóljon, hogy volt olyan is, amit időben elküldtem!), fejemben pedig a bábelőadás miatt memorizált darab klasszikus japánjába koktélreceptek keveredtek.

Az első képen egy pénzes boríték - születési ajándék, ennek is vannak szabályai, a zsinór színe és a masni állása, stb. A másodikon az általam összebuherált, egzotikusnak szánt kékfestő anyagba csomagolt viszontajándékok. Hm, bevallom őszintén, látszik, hogy nem volt gyerekszobám (itt): Az egyik néni visszaírta, hogy nagyon örül, szép tőlem, köszöni, olyan egzotikus, és képzeljem, van egy olyan japán szokás, hogy az ajándékot viszonozzák. Legfrissebb elméletem szerint az lehetett a baj, hogy nem írtam rá a csomagokra, hogy ez ucsiivai, azaz viszontajándék, meg ez a szalag sem kóser nyilván. Mert persze ennek is megvan a maga formája, akárcsak a borítéknak. Na mindegy, az idei egyik projektem, hogy nem stresszelem magam a szükségesnél jobban.

A bábelőadás különben jól sikerült, bár megbízható forrásból tudom, hogy amikor berobbantam a színre (mármint az általam mozgatott kurtizán szerep szerint kirohant a ház elé), a nézőteret nem a jelenet foglalkoztatta, hanem, hogy egy gaidzsin (=nem ázsiai külföldi) jött be. Szegény bábom, hiába ér egy fél mercit. A Mester szerint elég tartani, majd játszik magától.

A koktélokkal pedig jól haladok, bár bonyolítják az életemet kedvességből, amikor a kúnyan-t átnevezik nekem peach tea-nek, hogy jobban értsem. Ez a kúnyan elvileg japán specialitás, "kínai lányt" jelent kínaiul (?), és baracklikőr plusz az a pinceízű (kínai) oolong tea. A net szerint a reggae punch nevű koktél hokkaidói tájszólásban :)

És egyre jobb vagyok a díszpinty szerepben az étteremben, mindenféle vicces magyarázatokat találok ki, merre van Magyarország (az olasz csizma melletti tenger melletti ország melletti ország), és a részeg japánoknak láthatóan nagyon tetszik, amikor azt hiszik, hogy sikerült angolul elmondaniuk a rendelésüket.

Így történt, hogy életünkben először elhalasztottuk a karácsonyt. Mindketten dolgoztunk, persze nem egyszerre, a kettő között gyerek-stafétát váltottunk a metróban. Háromnegyed tizenkettőre hazaértem ugyan, de a Jézuskának akkor már nem volt energiája a hagyományokra.

「よそ者、ばか者、若者」と、この間オリザさん教えてくれた。何かすごいことが出来る条件。私は知らなかっただけなんだけど、覚えておかなきゃ。ちなみに、レジのおばさんが、「泣いた烏がもう笑っている」と教えてくれた。娘、レジのピン！ピン！って鳴る音で言葉（？）も失ってしまったようだった。

"Egy idegen, egy buggyant és fiatalok" - ez a három tényező kell, hogy valami nagyszerű süljön ki belőle. Jó kis japán (?) mondás, most tanultam.

Ma a "Gyereknevelést Támogató Központban" voltunk a Disney-csajjal. A város fő szórakozó negyedében van, egy általános iskola épületében. Ez a negyed különben kislányom szűkebb szülőföldje, és nekem valahogy egyre több dolgom akad itt. Már a múltkor kinyomoztam, ez a Pampaszfű-mező :D Örülök, hogy ilyen vidáman hangzik magyarul.

Nem csak a szülészet található itt (ahol az arcomat fürkészve közölte a doki első látogatásom alkalmával, hogy terhes vagyok, és gyanítom, a lányok többsége nem szülni jár oda. Illetve ezt egyszer Disney is megerősítette, mert az ő elmélete szerint havonta van abortusz-nap. Mindenesetre rendszerint visszakérdeztek az emberek, akik előtte csak úgy mellesleg érdeklődtek, hogy na és, melyik kórházba járok :) Nekem megvolt a jó okom, amiért ezt választottam, de mint meséltem, nem bántam meg.)

Szóval nem csak a szülészet van itt, hanem pl. a munkahelyem is - ott is voltam ma. A bejáratnál nagy poszter, rajta legalább egy tucat csaj, de csak nyaktól lefelé... A felirat szerint a bolt (kocsma? bár? klub? vagy nem is tudom) egyenruhája lám, huszonöt centivel a térd felett véget érő miniszoknya. Ronda kék különben. Ja, én nem ott dolgozom, csak ugyanebben az épületben, ne aggódjatok. Ilyen színt nem vennék fel :) De sorban haladok.

A neveléssegítő központ. Fényképezni legközelebb fogok, most csak felmértem a terepet. Disney azt mondta, így elsőre nehéz lett volna egyedül jönnie :) Szegény marha sokat várt rám, de a cipőspolcoknál rostokolt a bejáratnál... Biztos  benne van a para a parki debütálás miatt (lásd korábban). Egyébként nekem mindig jó, ha japánnal megyek valahova, kevesebb a fennakadás :)
Miután leparkoltuk a babakocsit a kijelölt helyen (a bejáratnál egyenruhás portás + még egy szakember igazított el), jött egy ovónéni, és csinált nekem kártyát, amivel ezentúl simábban fognak beengedni a portánál.
Elég tágas hely, több terem, rengeteg játék. Végülis olyan, mint egy ovi, csak mindenki az anyukájával van, és csak akkor kell menni, ha akarsz. De enni nem szabad az ebédidőn kívül, mert vannak allergiás gyerekek is. Inni lehet a kijelölt részen. Meg szopni, a függöny mögött. És kivétel a bébiételesek, mert azok tartsák nyugodtan a maguk ritmusát.
(Beszúrás: megtudtam, hogy magyarul hozzátáplálás a neve, még egy szó, amit előbb japánul ismertem, úgy pont másik irányból szól: tejtől-eltávolodó-kaja, elválasztó kaja netán? Vicces.)
Nagyjából megvan, hogy melyik szoba mekkora gyerekeknek való, de oda mész, ahova akarsz. Játszani is szabadon lehet bármivel (amit megszerzel ;)), a nagyobbaknak volt gyurma meg origamipapír is. A kert közös az ált.iskolával, lehet használni, amikor nincs tornaóra. Úgy négy-öt ovónéni is volt. Azonnal kicserélték a földre tett plédeket, amint valaki lehányta.
Elkerített hely alvásra, mérleg, testmagasság-mérőke. Szóval minden. Hetente több előadás, tanfolyam, mesekönyvolvasás meg ki tudja (majd én) mi minden van.Tök jó, rózsaszínben látszik ezáltal a tél, mert a mi 33 négyzetméterünk + a kinti hósivatag nem kínált volna ennyi változatosságot. Tamás szerint az egyik áruháznak tuti a játszótere ugyan.
Tényleg, erről is kell majd írnom, a szoptatószobákról és gyereksarkokról az áruházakban. Az egyikben még bébiétel-büfé is van.
A kislány persze megint sikert aratott, mert itt szőkének számít :) Azt elrontottam most is, hogy nem rózsaszínben volt, mert a fenekén virító két nyuszifej ellenére fiúnak nézték. De nem értem, mert Rion anyukája azon panaszkodott a múltkor, hogy nekik még a babakocsijuk is rózsaszín, de nem használ.

Na, és a munkahelyem. Disney férjének köszönhetem, ő ajánlott be. Színésznő barátném tanácsára úgy kerestem munkát, hogy mindenkinek elmeséltem, ősztől dolgozni akarok ;) Hozzátettem kreatívan, hogy sajnos egy külföldinek nehéz dolga van ám, főleg, ha nem angol anyanyelvű és nem is ázsiai arcú, mert nemigen veszik fel sehova. És magam is meglepődtem, hogy milyen simán ment! Azt már tudtam, hogy ez a beajánlósdi itt nagyon komoly dolog...
Tehát ez egy olasz étterem, NEM eredeti olasz ételekkel, hanem az étterem specialitásaival. Plusz az alkalmazottak francia szavakkal dobálóznak (japánul: sirvopuré, dáko :D Számok asszem csak háromig.) A koncepció egyértelmű: fő az egzotikum, és ebbe egy magyar pincér nagyon is beleillik :)
Az egyenruhám különben dupla gombsoros fehér felső és hosszú fekete kötény fekete nadrághoz és cipőhöz.

Aki szexel, annak gyereke születik, ez magától értetődő.

Nem gondoltam volna, hogy japántól kapok egyszer egy levelet, ami így kezdődik. Mondhatjátok, hogy a színház vonzáskörzete az más, de azért egy kicsit meglepődhetek, nem?

Az "épp most" a szó szerinti fordítása a japán köszönésnek, arra az esetre, ha megjössz valahonnan, akár a sarki közértből zsebedben a gyufával, vagy - az én esetemben - Magyarországról, ölemben a gyerekemmel. Ez utóbbi csomagnak külön jelentősége van, majd mindjárt kifejtem.

Szóval jól kimaradt a szeptember, de annyira nem zavarja a precizitásomat, hogy visszadátumozzak majd néhány bejegyzést ;)

A levél azalatt jött, hogy otthon voltam, nem itthon, egy most divatos labda és egy bélelt boríték kiséretében (aminek szükséges következményeire még visszatérek).

Így folytatódik a levél:

Csakhogy...
Matematikailag végiggondolva a csodával határos.
Annak az esélye, hogy te megszülettél, hogy Japánba jöttél, hogy megismerted a férjedet, annak, hogy a hímivarsejt összetalálkozott a petesejttel, beágyazódott és megszületett, ésatöbbi.
Tényleg csodálatos, mennyi mindennek kellett összejátszania ahhoz, hogy T.-csan megszülethessen Tőled.
Ezért vedd őt körül szereteteddel mindörökké.
Gratulálok Neked, T.! És gratulálok Neked, I.(én)!

Hm. Azt hiszem, tényleg örült különben :)

Még egy üdvözlőlap is volt T-nak címezve ("Üdvözöllek ezen a világon!"), és a lé stílszerűen egy ún. óiribukuro-ban volt (=szó szerint "nagy bevétel-zacskó"), amit hagyományosan használnak színházi (és azt hiszem szumós és egyéb) körökben, ha jó volt a bevétel.

Azok kapják, akik tevékenyen részt vettek a siker elérésében. A fehér ábra igazából írás, "nagy bevétel". A tartalmát el lehet költeni, de a zacsit ki szokták ragasztani az öltözőben. Emlék és egyben amulett is.

Az pedig, hogy gyerekkel jöttem vissza, az tényleg csodával határos. Természetesen nem állt szándékomban otthon hagyni, de megvolt rá az esélyünk, hogy csak karácsonyra térünk haza Apukához.

Innentől a történet tanulsága csak igen-igen kevés embert érint, de azokat nagyon, szóval leírom. Én is szívesen tudtam volna előre.

1. Megszületett a gyerek egy Tokiótól olyan távoli japán városban, mint Budapesttől Zürich.
2. A kórházban mondták, meg kézenfekvő is volt, hogy a kerületi városházán kell bejelenteni a tényt két héten belül. →　Megtettük.
Szomorúan vettük tudomásul, hogy lévén mind a két szülő magyar állampolgár, nem jegyeztethetjük be a nevét kandzsival, pedig a másodikat szerettük volna. Érdekelne, hogy mi a helyzet a Japánban született kínaiakkal. Rendesek voltak különben, előszedtek mindenféle vaskos szabályzatot, csak az sült ki belőlük, hogy nem megy és kész.
3. Kézenfekvő volt, hogy szóltunk a nagykövetségnek, és elkezdtük intézni a magyarországi anyakönyvezést. A kivonatot kiküldték hamarosan a megadott magyar címünkre.
4. Mivel nem vagyunk japánok, csináltattunk neki egyből egy személyi igazolványt is, mert az ebben az esetben kell, barátságosan Alien Registration Card-nak nevezik. (Japánok csak a jogsijukkal vagy a biztosításukkal igazolják mondjuk magukat, ha véletlenül szükség van rá.)
5. Tudtunkon kívül itt követtük el az első mulasztást. Véletlenül derült ki, amikor a saját vízumom miatt jártam a bevándorlási hivatalban... Merthogy ott is külön regisztrálni kell!!! Normális esetben bejössz Japánba, és az útleveled meg a benne lévő vízum alapján megcsináltatod a személyidet. Viszont a kislány csak úgy hirtelen itt termett, vízum nélkül, ugye. Ez nem gyakori eset, így a hivatalnokoknak sem ugrik be, mi a teendő. Szóval a városházán sem tudták, hogy most visszafelé megy az adminisztráció, és a Bevándorlási Hivatalba kellene irányítaniuk. Magunktól meg miért is támadt volna ilyen gondolatunk?
Pedig nekem úgy tetszett az a személyi, ennyi állt ugyanis rajta:

1.
Név: XY
Születési dátum: YYYYMD
Férfi/Nő
2.
Nemzetiség: Hungary BUDAPEST (sic!)
3.
Születési hely: Szapporo, Központi kerület
4.
Útlevél száma, kiáll. dátuma: -----
5.
Szárazföldre lépési engedély ;) : -----
6.
Tartózkodási jogcím: -----
7.
A tartózkodás időtartama: -----
8.
Lakcím: Szapporoblablabla
9.
Családfő: Ez én vagyok
10.
A vele való viszony: Gyermeke
11.
Foglalkozás: -----
12.
A kiállítás dátuma, helye, pecsét, stb.

Nagyon tartalmas irat (jó, van még száma is), nem kellett rá fénykép sem, ellentétben később az útleveleivel (így többes számban).

Mint kiderült, nem elég, hogy nekem tetszik... Végül jogot kapott két évig itt tartózkodni, feltéve, ha van kivel. A matrica száma alapján megkockáztatom, hogy idén ő a 46. ilyen különc személy a városban, ha nem a szigeten.
A matricát pedig az útlevelébe szerették volna ragasztani, ami még nem volt.

Emiatt egy külön betétlapra ragasztották, amitől még egy fokkal gagyibbnak tűnt a már amúgy sem kártya "registration card".

6. A történet folytatódik. Az útlevél elkészítéséhez személyesen meg kell jelenni a nagykövetségen. Személyesen, a kisbabának természetesen. És _mindkét_ szülőnek. Apuka kirándul Tokióba, hozzájárul gyermeke útlevéllel történő ellátásához. Nyilatkozik, aláír, hazamegy.
Anyuka és gyermeke megy tovább Zürichbe.
7. De azelőtt a tokiói bevándorlási hivatalba, ahol is magyarázkodik, hogy tudja, igazából a lakóhely szerinti bevándorlási hivatalban kellene megjelennie az útlevéllel, de hadd ne repüljön már vissza (föl) ma, ha holnap megy a gép innen, és csak egy újrabelépési engedély-matricát kérne szépen ebbe a friss útlevélbe a gyermekének.
Na jó, most az egyszer. De fénymásoljam le, mert ezt az útlevelet elveszik a magyar határon, lévén ideiglenes, de ők majd kikeresik a szám alapján a rendszerből, hogy az engedély megvan.
8. Na, már csak 12+2 óra repülés, +3 óra autózás, átszállások, stb, de végül is a kislány életében először haza (?) mehetett. A magyar határon nemhogy az útlevelet nem vették el, hanem egy lélek sem járt arra :)
Csakhogy még ezzel sincs vége.
Az a bizonyos útlevél ugyanis hat napra szólt, mondván "egyszerűbb, ha otthon csináltatunk állandó útlevelet". Legalábbis az egy helyett három évre lehet. Hogy kinek volt egyszerűbb? ... Végül mindegyik félnek nagyon strapás volt :)

Nem lett volna az, az alábbi információ birtokában:
- A gyerek útlevelének elkészítéséhez mind a két szülő jelenléte szükséges. Ha ez sehogy sem megoldható, akkor a nem jelenlévő szülő külképviseleten (személyesen!!) tett írásos beleegyező nyilatkozata szükséges.
- A hat nap nem túl szerencsés érvényességi idő, mert annak lejárta után már valamilyen szinten megint törvényen kívüli lesz a gyerek. Ebben az esetben érvényes papírok híján az állampolgárságát kell pl. igazolni. Az anyakönyvi kivonaton ez nem szerepel... A bizonyítás különben egy két-három hónapos hercehurca szokott lenni.

Tulajdonképpen csak ennyi, de egyúttal kiderült, hogy:
- Az első személyi igazolványhoz elég csak az egyik szülő. De:
- A külföldön született szerencsétlen nincs benne a rendszerben, hiába van a kezünkben a nagyon is valódi anyakönyvi kivonat. És a rendszerbe való bevitelhez mi kell? Na? Jelenjen meg mind a két szülő személyesen az okmányirodában. Egyszerű.

A törvény nem ismerete nem mentesít a be nem tartása alól, ugye, tehát okulásotok végett még leírom azt is, hogy aki három hónapnál hosszabb időt tölt külföldön, annak bizony rendeznie kell a státuszát (a lakóhelye szerinti okmányirodában, vagy az adott országban található külképviseleten). Azaz ki kell nyilvánítania, hogy
a) külföldön élő magyar állampolgár
b) Magyarországon élő magyar állampolgár, ideiglenes külföldi tartózkodással.
Ha a szülők rendezték, a gyerek állítólag már rendben van...

- Lakcímkártya egyből meglett (volna), csupán a ház adásvételi szerződése vagy tulajdoni lapja, ill. a tulajdonos aláírása szükséges.

Szóval egy kicsit olyan volt a Magyarországon töltött szűk négy hét, mintha a visszajövetel érdekében lettem volna otthon...

Most, hogy így összefoglaltam, kezd gyanús lenni, hogy azt a bizonyos betétlapon található matricát tuti át kell ragasztatni az útlevelébe, ami miatt feltehetőleg lesz még egy köröm a bevánd.hivatalban. Úgyis megyek "tartózkodási jogcímen kívüli tevékenységre szóló"=munkavállalási engedélyt kiváltani :)

Hát csak ennyit akartam mondani a csodákról, meg a csodabogarakról.

すみません。ずっと更新していない上に、たまに更新しても日本語の記載が最近ゼロに近い。やはり外国語で書いているときある程度考えなきゃいけなくて、考えるっていうのが考えないで書いているよりは時間がかかっちゃっうのは当たり前だけど、ただでさえ時間がないので、外国語で書くどころではなくなっちゃう．．．という次第です。

という訳で、ひとまずまとめますと、赤ちゃんと二人で四週間弱ハンガリー行ってきて、ヨガ行ってきて、予防接種とかやら赤ちゃんに受けさせて、ビザをめでたく一年間更新できたのでただ今バイト探してます。もっと正確にただ今のことをいうと、国勢調査を記入し終わったばかりです。（難しかった。５年前にはどこに住んでいましたかとか聞かれても、まぁ、たぶん今と同じとこだけど、少なくとも契約上は。たぶん。５年前の１０月１日から今の住所なので、ここですよね？でも、それって１～５年なのか、５～１０年なのか、ちょっと考えた。ぎりぎり５～１０ですかね。）

で、明日！明日は札幌在住６周年！ですよ。信じ難いですが、まだ日本にいます。

まだ、日本にいます。

A szemétügyről már volt szó (nem nálam). Képzeljétek, most a város adott nekünk száz húszliteres (fizetős) szemeteszsákot, a gyerek kétéves koráig való adagként. Minden pelenkafogyasztónak jár, tehát a felnőtteknek is. Nem kérdezik, hogy papírpelenkát használsz-e, vagy sem :)
Egyrészt félelmetes, hogy ez kétezer liter szemét, másrészt, hogy jó ütemben fogy is :(
Az értesítő levelezőlap ellenében kellett átvenni a hozzánk legközelebbi (de azért kijelölt) postán. Hogy miért ott, azt nem tudom, mert tavaly vagy tavalyelőtt óta a fiókok magánkézben vannak.
Bolti árát tekintve ez összesen négyezer jen, ami két évre leosztva nem sok, de azért igen kedves tőlük.
Még azt is írták, hogy vigyünk valami alkalmatosságot, amiben haza tudjuk hozni, mert az egész összesen 180 grammot nyom (ha jól emlékszem).

Jaj, erről jut eszembe, hogy japánul a szemétlerakó hely neve (a házak mellett vagy az utcán, ahonnan elviszi a kukásautó), gomi-szuteba, amiből a gomi a szemét, a szute- a "kidob" ige töve, a ba pedig a hely. Viszont nálunk Hokkaidón gomi szutéson. Talán van, aki rájön a korábbiak alapján, hogy ennek a második tagja a station lenne. Vicces, hogy csak az utolsó szótag más.

Tévedés, ez nem sárgabarack: ez az UME, a japán szilva, ami több, mint ezer éve is megihlette a költőket - természetesen még virág-állapotában, nem kajaként :)
(Kábé ezer éve a japán költészetben virág=szakura, vagyis cseresznyevirág, de korábban az umére gondoltak, ha virágot írtak.)

Latinul Prunus mume, de az elnevezés nem egyszerű magyarul... Lásd pl. az ital depóban. Itt pedig egy nálam precízebb valaki ír a japán gyümölcsökről. Én a barack elnevezést fenntartanám ugyan a momo-nak, azaz az őszibaracknak, főleg a versek fordításánál nem mellékes kényelmi/gyakorlati szempontból, noha a japán zöldbarack és a zöldbarack-virág is pont öt szótag :) (A jelzős szerkezet nem túl szerencsés szerintem...) De a Wikipedia még egyet csavar az ügyön, szóval  esetleg kajszi?

Ebből, illetve éretlen változatából készül az umebosi nevű savanyúság, olyankor céklaszíne van ugyan.　Ja, és persze az umesu is, a szilvaborlikőr:)

Pedig úgy örültem volna, ha mégis sárgabarack, amit szereztem, csak rosszul írták ki...

A múltkor tudtam venni sárgabarackot, de nem volt finom, hamarabb kezdett penészedni, mint megérni a szobában :( A zöldséges kérdezte is, hogy mit kezdek én ezzel :)

És ha már itt tartunk, Juci néni ilyet hozott nekem a kórházba:

Ez a BIVA nevű gyümölcs, igen finom :) Kinyomoztam: Eriobotrya japonica, vagyis japán naspolya. Angolul loquat.

Megvolt az első védőoltás!
VIP-vendégként kezelte a krumpliorrú öreg doki a kis klienst. Mint kiderült, ő a főigazgató. (Rajta kívül még egy doki van, az aligazgató ;) Ez is egy kis magánkórház, ahova találomra mentem, mert az első helyen egy tábla fogadott, hogy mától nyári szünet van. Ezt mondhatták volna két hete, amikor közölték, hogy nem kell előjegyzés, menjek oda, ha elmúlt három hónapos...)
Már vett néhány furcsa fordulatot a beszélgetés (vizsgálat), mire rájöttem, hogy nem hall jól a bácsi :) De örült nekünk, és szólt az ápolónőnek, hogy aztán ügyesen ám, mert ezek magyarok.
Igen, mert bár ugyanezzel a lendülettel be is adhatta volna az oltást, nem úgy van az. Kimentünk a váróba, ahonnan újra behívtak a szomszéd szobába, ahol két ápolónő elintézte az ügyet.
Nem sikerült rávennem őket, hogy a combjába kapja, de esküdöztek, nem fog látszani. Majd a BCG... Hát nagyon nem szeretnék olyan vonalkód-szerű nyomokat a karjára, mint amilyen egy bizonyos kor alatti japánoknak van. Vagy már Magyarországon is???
Persze rögtön előkapták a háttéranyagot, felrajzolta a doki, hogy hova adhatná (a négybe osztott feneke felső részébe), de azt nem javasolja, mert fedi a pelenka.
A következőnél majd megint megpróbálom, azt máshol (az egészségcentrumban  vagy mindek nevezzem) kell beadatni.
Már a számlánkra vártunk, mikor láttuk a monitoron, hogy a főigazgató úrnak többször annyi betege van soron, mint az alnak - minket mégis hozzá osztottak be, pedig nem is jelöltem be ilyesfajta igényemet a regisztrációs lapon :D
Ja, a számla végösszege 0 jen. Mint kiderült, az anya-gyerek könyvecském tokjában lapult egy kis füzet (mikor tették azt nekem oda??), amiben egy sárga lapot kellett kitöltve leadni, és máris finanszírozza a város (?) az oltást.

Újabb jelentkező akadt a kislányunk "japán nagymamája" posztra (rangra??), de nem árultuk el neki, nemhogy nincs egyedül, hanem egy meglepően hosszú lista végére került ;) Pályázatot nem írtunk ki egyébként.

Én pedig részt vettem az anyukaképző újabb óráján: A bébiétel - 1. lépés c. előadáson. Illetve a múltkorihoz hasonlóan mindenki előtt ott feküdt a gyereke is :) Készenlétben állt néhány néni, akiknek csak inteni kellett, ha nem tudsz figyelni a gyerek miatt, mert sír. Kivéve nekem, mert a lányomnak meg sem kellett mukkannia, hogy elvegyék és babusgassák :) Jó sokáig nem is adták vissza, körbetérdelve nézegették.

Többek között megtudtam, hogy az első étel, amit a csecsemő kap, az a rizs (hát persze), méghozzá öt-hat hónapos korában, amikor már tartja a nyakát és megtámasztva ülni tud, érdeklődik a kaja iránt és nem löki ki a nyelvével a kanalat.

Fontos, hogy délelőtt próbálkozzunk, ne este, amikor a papa hazajött. Így ha bármi van, még elérjük a dokit, nem kell éjszakai ügyeletre menni.
Ne legyen túl éhes a kísérlet előtt, és hagyjuk békén, ha nem tetszik neki a dolog.

Szóval főzünk egy jó híg rizskását, péppé törjük, és adunk a gyereknek egy kiskanállal az első napon. A másodikon kettővel, és az ötödik napig egyenként növeljük az adagot. Innentől egy darabig marad az öt kanál, mert jön a zöldségpép, illetve a gyümölcs. A hatodik naptól tehát ennek nő a mennyisége egy kanalanként. Felrajzolták a táblára a kanalakat, meg a könnyen péppé törhető zöldségszelet formáját. Megkönnyíted a munkádat, ha a miszo-levesbe való zöldségből veszel ki, mielőtt hozzáadnád a miszót.
A negyedik héttől jön a főtt, fehér húsú hal illetve a tófu. Az előzőt összetörjük és keményítővel pépesítjük. A tófut sem szabad nyersen adni, meg kell főzni és összetörni.
Ha kérne is a gyerek, ne adjunk sokat neki, be kell tartani a fokozatosságot. A kanalat vízszintesen toljuk a szájába, és úgy is húzzuk ki, és ne töröljük bele a felső ajkába.
Ha lefagyasztunk valamit, max egy hét múlva használjuk fel. A maradékokat dobjuk ki, a vágódeszkát cseréljük le, ha túl össze van vagdosva.

Naponta egy étkezés, majd egy hónap gyakorlás után napi kettő. Szopni annyit szopjon, amennyit csak akar. Fűszert nem használunk, mézet egy éves koráig nem kap. A kaja néhány hét után már lehet valamivel nagyobb darabos.

Most itt kb. megállt az információ-osztás, mert lesz még 2. lépés is a tanfolyamon.

Egy nagy asztalon sorba voltak rakva különben a mintakaják, hogy hány hónaposan mekkorára vágd a zöldséget, meg hogy néz ki egy reggeli, vagy egy ebéd. Sajnálom, hogy nem fényképeztem.

Az óra második felében az anyukával foglalkoztak: erre legyen elég az illusztráció :)